Állatszeretet.
Erdő szélén lakom, csodálatos helyen, növények és állatok között.
Lakik az utcánk elején egy különös férfi, senki nem tudott róla semmit, se feleség, se gyerekzsibongás, csend volt a portája körül és valamiféle szomorúság.
A férfi minden délelőtt, inkább reggel,télen-nyáron futni indult az erdő felé és onnan később vissza.
Nem egyedül futott…négyen mentek minden nap.
Elől ő, utána pár méterre egy bobtail. A kutyának hosszú fehér szőre volt és mintha egy csomót levágtak volna belőle, ugyanolyan fehéres szakáll-csomó lengett a férfi állán.Nevetni lehetett volna, de nem volt nevetséges egy cseppet sem.
A bobtail után egy fekete puli loholt, de az is pontosan olyan távolságban, mintha centire lett volna kimérve. És a puli mögött egy hosszú szőrű perzsa macska következett.
Igy ment minden reggel a kis csapat és 1-2 óra múlva vissza. A férfi nyakában lógott egy egész kicsi, lapos tarisznya. Soha nem tudtam el se képzelni, mit vihet benne. A férfi komor volt, amolyan emberkerülő fajta, vagy nevezhetnénk mogorvának is.
Teltek, múltak az évek. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a bobtail kopasz lett.Levághatták a szőrét valami betegség miatt, alatta a bőr vörös volt. Nem loholt már olyan vidáman, de tartotta az előírt tempót és távolságot.
Pár hét múlva eltünt a bobtail és a kis puli lett kopasz, majd legvégül sorban mind eltüntek, a macska is.
A férfi már egyedül futott a kis csapat nélkül…még mogorvábban, még szomorúbban.Csak a szakálla lengett utána, emlékeztetve a kutyájára.
Nem nézett se jobbra, se balra, igy nem is igen láthatta soha az én hancúrozásomat a két németjuhász kutyámmal, meg a menhelyről kimenekitett kis mitugrász korcs ebemmel.
Az emeleten alszom és egy reggel szokás szerint kinézelődtem az ablakon.
A kerítésünknél állt a szakállas és a nyakában levő kis tarisznyából osztott ki egy-egy műcsontocskát az ott sorjázó kutyáimnak. Először a két “vad” németjuhász vette el a kezéből óvatosan a kis csontokat, majd a pici korcsot láttam boldogan elterülni és tűrni az “idegen” simogatását.
A férfi arcán a kedvességnek és gyöngédségnek valamiféle különleges, megindító keveréke látszott.
Majd, mintha észrevette volna, hogy figyelik, felállt és , nyakában a tarisznyával futott tovább az erdő irányába.