Kislányomnál, Eszternél, már elég korán, 13 éves korában kiderült, hogy pajzsmirigy túlműködése van. Szóbakerült az is ,hogy gyulladás, mindenesetre orvostól orvosig rohangáltunk, míg egy neves professzor gyógyszerrel ugy ahogy egyensúlyban tartotta.Egy-két év eltelt, majd ismét fel-leugráltak a laborértékek, göbök alakultak ki,műtétet emlegettek egyre többször az orvosok. Irtóztam még a gondolatától is, hogy gyönyörű kis nyakát durván kettészeli a szike, féltem a szövődményektől is…és ekkor hallottam egy fővárosi orvos-természetgyógyászról, aki Kínában tanulta a tudományt és akupunktúrával gyógyítja a pajzsmirigy-rendellenességeket.
Próbáljuk meg!-született a családi döntés és elindultunk a “sámán”-hoz./Mert magunk közt így hívtuk/.
A sámánnak szép tágas rendelője volt, az előszobában kínai hieroglifákkal díszített certificate-k igazolták jártasságát és a váróterem mindig dugig volt.
Maga a főszereplő egy jó svádájú férfi, bizalmat ébresztő és már igy, utólag szégyenlem, de az a tény, hogy soha nem mulasztotta el a “szép anyuka” külső adottságait hol nyíltan, hol burkoltan dicsérni, még szimpatikusabbá tette óhatatlanul is.
Egyszóval bizalommal telve érkeztünk meg minden héten egyszer a rendelőbe, majdnem egy éven át.
Eszter minden alkalommal kb 30 percig üldögélt 10-20 akupunktúrás tűvel a fülében, nyakában , fejében. A laborleletek érdemben nem változtak, a göbök lassan növögettek, de a remény a javulásra bennünk töretlen volt.
Bár egyszer eladott nekünk egy doboz bogyót, otthoni fogyasztásra, melyben az angol nyelvű utasítást hazatérve elolvastuk és egyértelműen azt jelezte a gyártó,hogy ellenjavallt a szer fokozott pajzsmirigy működésnél.Midőn a méregdrága fiolát a szemétbe kidobtam, megrendülést éreztem és szomorúságot is, mert egyre inkább tért hódított gondolataimban a hagyományos orvoslás, azaz a műtét szükségessége.
De voltak olyan pillanatok is, mikor Eszterkém azt jelezte, hogy lényegesen jobban érzi magát egy-egy kezelés után. Ilyenkor ismét bizalommal érkeztünk.
Nem tudom, hogy jutott eszembe, hogy, ha már úgyis ott vagyunk,ki kellene próbáljam az akupunktúrás fogyasztást. Talán azért, mert 4-5 kg-ot szivesen fogytam volna, vagy az, hogy ez is a fő szakterületei közé tartozott az egyébként igen kedves és közvetlen sámánnak.
Mikor Eszter fejében elhelyezte a tűket, “na vágjunk bele” felkiáltással /tisztára, mint J.B. a tévében/, felszólított, hogy vetkőzzek le a paraván mögött /fehérnemű maradhat/ és kényelmesen helyezkedjek el a heverőn.
Teljesítettem óhaját és megkezdődött az első “beavatkozás”, a diagnózis felállítása.Egy ingával felmérte, hogy mennyit kell fogyjak. Az inga a csípőm táján erőteljesen kilengett.Ezt még a felületesen szemlélődő laikus is megállapíthatta, hogy a csípőből kéne lefaragni némiképp.Akkor már derengett bennem némi felismerés, de érdeklődéssel vártam a továbbiakat.
De, amikor előbányászott valahonnan egy kis száraz kórót, valami rezeda -féleséget és azt gyöngéd mozdulattal figyelmesen a hasamra helyezte, akkor már alig bírtam visszatartani, hogy a rázkódástól a kóró le ne guruljon a hasamról…pláne, mikor láttam, hogy a paraván mögött ülő leányom fején az akupunktúrás tűk előbb reszketni, majd ütemesen és egyre gyorsabban rángatózni kezdtek és , mint fűszálak a réten, össze-vissza hajladoztak, akkor ellenállhatatlanul kirobbant
belőlünk a nevetés.Nem bírtam intelligensen viselkedni, hullámokban jött rám az irdatlan röhögés, Eszternek is folytak a könnyei. A helyzet több, mint kínos volt. Kapkodva öltözködtünk.Eszter utolsó tűjét a füle mögül már a váróban rántotta ki és még mindig pukkadoztunk.Már csak futtában hallottam, hogy :”nahát, nahát”.
Ekkor láttuk utóljára a sámánt…kicsit hiányzik is.
Azóta is elég, ha csak kimondjuk ezt a szót, hogy sámán, vagy rezeda, máris jókedvre derülünk, minden bú és baj közepette.
Hát legalább ezért megérte!
Nem akartam megbántani a természetgyógyászokat…hiszek benne…csak leírtam egy történetet, ami velünk esett meg.
