A régi dalnak igaza van. Mindnyájunkkal előfordulhat. Igen, és biztos elő is fordul…tán többször is.
A beteljesületlen pillanatokra évek múlva is lázasan emlékezhetünk vissza. Ami “úgymond” beteljesül, az el is kopik rendszerint…na jó, átalakul.
Mikor bekerültem az egyetemre, egy csodálatosan önálló, szabad élet nyílt meg előttem. Igaz, rengeteget kellett tanulni, de barátságok ,szerelmek szövődtek és bulizások vég nélkül, jókedv, csupa öröm bohémságok. Én azonnal szerelmes lettem egy komoly fiúba, ő is belém, a szülők is jószemmel nézték, ment minden a maga útján, eljegyzés, utolsó tanévben esküvő, “az Isten is egymásnak teremtett bennünket”…mondta mindenki.
De volt egy fiú az évfolyamon, akibe , bár szerelmes nem voltam, de a rám gyakorolt hatása megfoghatatlan, szélsőséges és szinte megmagyarázhatatlan volt.
A legelső csoportbulin figyeltünk fel egymásra…nem nem, még előbb, anatómia gyakorlaton. Ebbe a bizonyos buliba én már szerelmemmel, későbbi férjemmel mentem.Egy kollégiumban volt az esemény, ahol egy pianino állt a sarokban. Örültem, mert néhány jobb számot, nem művészi szinten, de szalonképesen tudtam játszani, s mikor már a hangulat a tetőfokára hágott, elkezdtem a zongorán, óriási ováció közepette, a “Just a gigolo”-t.
Akkor ez a fiú felállt, odasétált lazán és valami különleges rekedtes, de nagyon szép bariton hangon énekelni kezdte a dalt, rákönyökölt utána a pianinóra és rám nézett.
Hát igy kezdődött. Ami aztán lényegében nem is folytatódott, csak az egyetemi évek bulijai alatt többször megismétlődött. Csak én tudtam, hogy milyen hatást gyakorolt rám, s az ő szemében láttam pontosan ugyanezt.
Az életem közben haladt az előre meghatározott úton, ő is megnősült a hatodik tanulmányi évben. Sokszor előfordult, hogy kijózanító másodperceken múlt, hogy a sorsunk egészen más irányt ne vegyen.
A szigorló évben szétszéledt az évfolyam, de nagyon sűrűn voltak találkozók, jó, összetartó társaság voltunk. A szervezők mindig úgy alakították, hogy legyen zongora és a búcsúzás előtt elhangozzék az akkorra már “évfolyam dalának” kinevezett Just a gigolo. És a dal hatása évről évre fokozódott. Sápadtan néztük egymást és szinte biztosra vehető volt,hogy becsület ide vagy oda, előbb-utóbb be fog következni, ami elkerülhetetlen. Csakhogy, furcsa módon a sors mindig úgy rendezte, hogy rosszkor találkoztunk, valami visszatartó erő mindig közbejött.
Egyszer fel is keresett, nagy reményekkel, /akkor vált el az első feleségétől/, a kórházba jött be. Bementünk az ügyeletes szobába, és a karjaiba kapott és megcsókolt…akkor először és utóljára. Én azt a csókot el nem felejtem soha, ma is elgyengülök, ha csak rágondolok. És én akkor nagyon gyorsan és kapkodva megmondtam neki, hogy 4 hónapos terhes vagyok. Méghozzá egy igen nehezen megfogant, nagyon akart kisbabával. Akkor láttam életemben először őszinte ,szépséges férfikönnyeket.
Útjaink ismét elváltak, hogy aztán még többször is keresztezzék egymást.
A négy évvel ezelőtti találkozón új fiatalasszonnyal jelent meg. A bűvös-bűnös dalt akkor is előadtuk és a hatása akkor sem maradt el.
Tavaly ismét volt egy összejövetele az évfolyamnak. Már ültünk az asztalok körül, de sem őt, sem a feleségét nem láttam sehol.
Bevallom, nem tudtam feloldódni, jókedvű lenni, csak az járt a fejemben, hogy meg kell tudjam valahonnan, lehetőleg diszkréten, hogy miért nincs itt.
A buli a végéhez közeledett, évfolyamtársaim követelni kezdték a “zárószámot”. Kimentem a zongorához és hogy, a föld alól-e, nem tudom…de megjelent…egyedül…lazán odasétált mint akkor, régen, és rám nézett, mint régen.
A zsebéből elővett egy kis henger alakú szerkezetet, amolyan mikrofon-félét. Kigombolta az ingje két felső gombját és a kis mikrofont beillesztette a nyakán éktelenkedő műgége kis kerek nyílásába és halkan elsuttogta a Just a gigoló-t. Ó, nem szerelmes rekedtes bariton hangon, hanem szánalmasan, szívhezszólóan, zongorakiséret nélkül.
Az évfolyam, a barátaink őrülten tapsoltak. Mi ketten átöleltük egymást szorosan. A megkésett ölelés csak azért tartott kissé hosszabb ideig, mert nem mertem felemelni a fejem a válláról, hogy meg ne lássa könnyben ázó arcomat.
