Staféta

Az idős doktor már tegnap este is érezte, hogy mérhetetlenül fáradt, reggelre pedig az az ismerős kis fájdalom jött elő, mintha egy vékony tűt szúrnának a bal felkarjába. Az EKG-ra gondolt, nem kéne már talán halogatni, de aztán csak összeszedte magát (mindig így mondta,várjatok csak,máris „összeszedem” magam),és elindult a Bánát utca fele Csepel motorjával a beteghez.

Hanem az utca elején érezte,hogy erősen izzadni kezd,és szédül is,a motort hát otthagyta,és terjedelmes orvosi táskáját megmarkolva – mintha abba kapaszkodna- elindult a vékony járdán a ház felé,ahol őt várták,hogy segítséget nyújtson.

Még húsz harminc lépés ,és ott leszek,gondolta,de mikor odaért,megindult alatta a föld,és az ég olyan furcsán összefolyt a látóhatár szélével. Az esés fájdalmát nem is érezte,sőt inkább megkönnyebbült,mert mintha a szúrás is elmúlt volna.

A kertkapura nagy betűkkel ki volt írva, hogy „Vigyázz, a kutya hamis!”.A „hamis” jószág nagy farklengetéssel várta az ismerős doktort, akit a barátjának tekintett. De most, mintha bajt neszelt volna, hangos ugatással hívta az öreg gazdát, aki éppen odabent próbált lelket verni a párjába.Mire a gazda a kutya szűkölésére kiért,az idős doktor, aki az én édesapám volt, már felülről szemlélte a világot…A táska kinyílt, injekciók, gyógyszerek, és egy régi vérnyomásmérő gurult szanaszét a földön.A vérnyomásmérő összetört, és az apró higanypettyecskék görögtek a járda szélein tova.

Eközben én a postán nagy nagy megkönnyebbüléssel, fél méterrel a föld felett lebegve, eufórikus hangulatban adtam fel a táviratot, hogy sikerült a kórbonctan szigorlat, és nem akárhogy, édesapám, mert jeles lett az bizony, és Te mondtad mindig, hogy ezután már vége a „száraz” tárgyaknak, jönnek a klinikumok, ami színtiszta orvostudomány. Jön a gyógyítás öröme,és a tudás egyféle felsőbb kaszthoz tartozásának semmihez sem hasonlítható boldog büszkesége.

Azt mondtad, ne válassz, kislányom túl megterhelő szakot…egy jó fül-orr-gégész,vagy egy szemész mindennél többet ér. Apus,ha tudnád, hogy műtőasztal mellett állok nap mint nap,és éjszakákat dolgozok végig a szülőszobán.Úgy érzem,hogy látsz,és büszke vagy rám. Mosolyogsz, és már nem kell odanyúlnod ahhoz a  ponthoz a bal karodon, ahol a tűszúrást érezted. Tudod,Apu, mostanában én is érzek ilyesmit, de majd előbb utóbb csináltatok egy EKG-t, de ne félj, semmi baj, majd összeszedem magam…