Lolita

 Volt nekem egy kedves ismerősöm, Ferenc.Szép szál férfi volt, nagy családdal, feleség, négy felnőtt gyermek és három unoka.

Kiegyensúlyozott életet éldegéltek, nem túl gazdagon, de volt lakás, autó, kis nyaraló és a gyermekeket is tisztességgel útjukra bocsájtották. Ebbe a szenvedélymentes, langyos, egymáshoz tartozáson alapuló mindennapokba lépett be egy 18-20 év körüli leányka.

Szerelemféle és viszony alakult ki az 55 éves férfi és a lányainál fiatalabb korú serdülő között.Szerelem inkább a férfi részéről, mely később átalakult örjöngő szenvedéllyé. Több volt ez, mint kapuzárási pánik, lázas eszméletvesztés, szinte belezavarodott, ha a lányra valaki ránézett. Becézgette , babusgatta, kicsi babámnak, pillangómnak, honey-nak nevezte és még a lábanyomát is csókolgatta. Rabja lett az ő kis Lolitájának testestől- lelkestől.

Ha kivülálló szemmel néztük a kis pillangót, inkább káposztalepkéhez volt hasonlatos…előreálló fogak, ritkás, seszínű haj, gyerekes alkat…de volt mindenek felett gyermeki fiatalsága.

Az eget-földet rengető kapcsolat kb. hat-hét hónapig tartott. Ennyi idő kellett a káposztalepkének, hogy hangyaszorgalommal kifossza mindenéből az eszétvesztett férfit, aki akkor már otthonát, családját elhagyta, s bár a lakás és az autó a családnál maradt, de összes készpénzét elhozta. A kislány morzsánként árulta a fiatalságát és mindennek ára volt. Egy élet gyüjtögetésének az eredményét szórta szét Ferenc.

Utolsó dobásként “előnászútra” vitette el magát Lolitácska a spanyol tengerpartra, mert akkor már kezeit is odaigérte szerelmének, aki a válópert intézte és végleg elhagyta az övéit…majd az állását is elvesztette.

Mikor hazajöttek a nászútról és az utolsó darab spanyol fürdőlepedőt is eltette a hozományába, a leányka írt egy, korához képest, diplomatikusan fogalmazott levelet, melyben értesítette Ferencet, hogy mégsem egymáshoz valók és többet ne találkozzanak. Ezek után ugy eltünt, mint tű a szénakazalban.

Ferenc összeomlott. Három napig éjjel-nappal férfikönnyekkel zokogott és fetrengett fájdalmában. Visszaút nem volt a régiekhez, de nem is akart ő visszamenni, őrjöngve kereste a kis seszínű pillangót.Ekkor elment egy sarki gyógyszertárba, összevásárolt egy rakás altatót és az utolsó szálig beszedte.Az Úristennek viszont még tervei lehettek vele, mert életben maradt.

Teltek az évek. Alkalmi munkákból éldegélt a vakvilágba, barátságok, viszonyok jöttek- mentek az életében, de a keserű vonás az arcáról nem törlődött le az idő múlásával sem.

Amikor nyugdíjas lett és a kevés pénzből még megélni is alig tudott, a még mindig jókiállású férfi jelentkezett egy házassági hirdetésre.

Ekkor ismerkedett meg egy szintén nyugdíjas özveggyel. Piroska, bár korosabb, de helyes, kedves asszonyka volt, jól főzött, takaros portán élt, amely ragyogott a tisztaságtól. Minden szempontból összeillettek, igy összeköltözés lett a dologból.

Három évig éldegéltek csöndesen, megnyugodva. Ferenc is tudott már mosolyogni, sokat tett-vett a kertben, eljártak ide-oda, gyógyfürdőkbe, hegyek közé.

A házasélet is rendben volt, bár Piroska egyszer megjegyezte, hogy a párja néha mereven néz a semmibe,ki tudja, hova…még az intimebb pillanatokban is.

A történet hátralevő részét Piroskától hallottam nemrégen.

Jöttek haza valahonnan az autóval, már az otthonuk közelében jártak, beszélgettek vidáman. Egyszercsak Ferenc, mintha az ördögöt magát pillantotta volna meg az útszélen, beletaposott a fékbe és villámsújtottan bámult az ott sétálgató, 30-40 év körülinek kinéző szakadt nőszemélyre. A nő fázósan toporgott a ködben, hiányos ruházatát mellén összefogta, reményvesztetten nézelődött.

“Mi a csuda van veled?”– kérdezte tréfásan Piroska. “Miért nem megyünk?”

Párja ekkor megindult, egy szó nélkül, komoran hazahajtott, kinyitotta a kertajtót, mint egy alvajáró bement, kivett a szekrényből egyetlen szál meleg mellényt és kiszédelgett a bámuló, semmit nem értő asszony mellett, beült a kocsiba és elhajtott.

Piroska azóta sem látta. Ennek már több, mint két éve.

Piroska, aki őszintén szerette a férfit, szomorúan rakosgatja párja ruháit egyik szekrényből a másikba…molyirtót is tesz be közé néha-néha.

Már nem sír annyit, mint eleinte, de mindig összerezzen, mikor valaki megnyitja a kerti kiskaput.